El-Hassan Róza Harpagoniada # 3 Installáció, 2003

Amikor Walter Benjamin az eredeti műtárgy aurájának sokszorosított kép által történő hanyatlását vizsgáló tanulmányát írja, még nem tört ki a második világháború, még nem jött létre a vasfüggöny. Ennek ellenére a háború előérzete határozza meg a szöveg utolsó jóslatát, és feloldhatatlan ellentmondások taglalása a szöveg egészét.

Az egyik lehetséges olvasat szerint Benjamin lényegében azt fejtegeti, miképpen változik meg a világ az újfajta, technikailag sokszorosított és megvalósítható kollektív álmok korszakában. Megkísérel egy bipoláris eszmerendszert modellezni, melyben "a fasizmus következetesen a politikai élet esztétizálásához vezet", amire a "kommunizmus a művészet politizálásával válaszol". Benjamin nem térhetett ki arra, hová kerülnek a tárgyak, miután a "híradók kamerái lefejtik róluk védőburkukat, és szétrombolják aurájukat", és arra a tényre sem, hogy semmiképpen sem szűnnek meg létezni, sőt újabbak és újabbak jönnek létre.

Néhány kiváltságosnak tűnő tárgy auráját ezentúl a "white cube", egy eszményien tiszta fehér kiállítótér lenne hivatott megvédeni. Munkám mégis azokkal a tárgyakkal vállal szolidaritást, amelyek a történelem folyamán tömegesen kerültek zálogházba vagy ennek jellegzetesen magyar jogutódába, a BÁV (Bizományi Áruház Vállalat) raktáráruházaiba. Az ilyen raktáráruházakból kinövő, szelektálatlan, játékos, antikizáló jelenségek mind a mai napig meghatározzák műtárgyaink sajátságos helyzetét.

Az Aura kiállításon szereplő munkám a technikai és politikai beavatkozást túlélő tárgyak lokális világára reflektál.